~ 2 - Problémák

Sziasztok!

Íme megérkezett a 2. rész :D Ne feledjétek, ha van v.mi lszre vételetek, akkor írjatok komit, vagy ha esetleg csak lejelentkeztek ,h olvassátok, azt is szívesen várom :D

Puszi:

Dorcsú *

Akár azt is mondhatnám, hogy a napsugár ébresztette fel, de ez ilyenkor január végén nagy marhaság lenne. Sőt azért is, mert hajnal volt.  Egyszer csak kipattant a szemem és felébredtem. A többiek még nagyba húzták a lóbőrt. Elvettem mellettem lévő telefonom majd ránéztem. Fél 4 volt, vagyis már fél órája fel kellet volna kelnünk.

- Lányok, fél 4 van – kiabáltam el magam, mire mindenkinek kipattant a szeme és szedelődzködve bújt ki az ágyból.

- Ez nem igaz – ágyazott be villám gyorsan Ildi, majd kirohant a szobából. Én is követtem  a példáját, majd kirohantam fürdőbe, amibe szó szerint tömeg nyomor volt. Szoni és Frgi épp fogat mosott, Ildi pedig kiabált, hogy hova a fenébe rakták a melltartóját(?).Szem forgatva léptem ki onnan, majd gyors iramba átslisszoltam a másik fürdőbe – hála a jó égnek, hogy 2 is van - , ahol épp Judy szedte a szemöldökét. Mikor meglátta, hogy beléptem arrébb lépet, hogy oda engedjen a mosdó kagylóhoz. Megsikáltam a fogam és vissza vittem a maradék fürdőbe maradt holmimat a hálóba, majd szépen bepakoltam a bőröndbe.  Felkaptam a kikészített ruhámat  - ami egy szürke csőgatya, egy sima szürke blúz és egy leopárd mintás sál volt.



Kirángattam a bőröndöm a nappaliba, felvettem a kardigánom és türelmesen vártam. Mivel a többi bőröndöt már bepakoltuk tegnap a buszunkba, ezért csak az maradt ami nálam volt. Mikor vagy már  5 perce vártam, elfogyott a türelmem.

- Lányok, mit csináltok? Haladni kéne – ordítottam el magam.

- Megyünk, megyünk – hallottam a fürdőből Frigi hangját. Nem sokára Ildi rángatta ki a hálóból a bőröndöt és mellém ált.

- Kész vagyok – jelentette be kifulladva.

- Lányok – kopogott be az ajtón Ibi – Készen vagytok már?

Oda szaladtam az ajtóhoz, hogy beengedjem Ibit, de ő szinte beesett. Nyilván neki volt dőlve, és nem számított rá , hogy nyitom.

- Legközelebb szólj, hogy nyitod – nézet rám, majd megigazította a haját –Készen vagytok? – kérdezte hangosabban.

- Mindjárt – kiabálták 2 felől.

Végre mind a hárman kicibálták a bőröndjeiket – ez a fránya küszöb – és oda álltak mellénk.

– Ti menjetek, én körülnézek, hogy nem hagytatok-e itt valamit – nyitotta ki az ajtót a menedzserünk, majd elindult a küldetésre( xD).  Elsétáltunk a liftig,majd liba sorban beszálltunk. Mindenki kómás fejjel várta a földszintre érkezést, majd csöndbe kiszálltuk és az aulában várakozó nagy csapat felé húztuk a bőröndjeinket. A csapatban ott álldogált az én és a lányok szülei és hozzá tartozóik. Plusz még az énektanárunk,Hanna és a koreográfusunk, Gyöngyvér. Mindenki búcsúzkodott mindenkitől hiszen csak ez az egy lehetőségük volt, mivel nem kísérhetnek ki minket a repülőtérre. Ildi oda rohant Erikhez, és megölelgette, elbúcsúzott tőle. Én abba a „szerencsés” helyzetbe kerültem, hogy anya velünk jön. Mivel ilyen marketing dologba dolgozik, ezért bejelentkezett Ibinél segédnek.  Jó igen, jobb mint a többieknek, csak anya néha kicsit elveti a sulykot, és túl dramatizálja a dolgokat. De azért persze örülök neki.

- Vigyáz magadra Bíborka – ölelt át apa mikor oda sétáltam hozzájuk.

- Csá hugi, jó legyél vagy elfenekellek – ölelt át a bátyám is.

- Meglesz – öleltem vissza.

- Ez kié? – jött ki sietve Ibi a liftből majd meglóbált egy pár fülbevalót.

- Az enyém – rohant az előbbihez Frigi és kikapta a kezéből a fülbevalót, ami szerencsésen a földre esett. Gyorsan felkapta, majd a fülébe aggatta azokat.

- Minden kész? Indulhatunk? – lépett oda Ibi a csoportunkhoz.

- Hát persze, indulhatunk Londonba – kiabált Judy, majd össze-vissza ugrálva az üvegajtó felé tartott. Aminek nagy csattanással neki is ment. Mindenki szakadt a röhögéstől, csak Judy vágott fájdalmas képet.

- Ugye nem tört el, mond, hogy nem tört el – rohant oda Ibi és Judy anyukája.

- Ez fájt – szólalt meg Judy elhaló orrhangón.

- Mutasd – lökte gyengéden arrébb az anyja a kezét. Hát eléggé vérzett, és úgy látszott, hogy kezd dagadni. Most már senki sem nevetett, inkább Judy köré gyűltünk és sajnálkozva figyeltük.

- Ez bizony eltört – állapította meg Hanna.

- Ne, csak azt ne – törölte meg a törött orrú az orrát. Mind a négyen oda mentünk és átkaroltuk.

- Beviszem az ügyeletre, ott majd megmondják mi van – lépett ki a tömegből Judy apukája.

- Igen szerintem is az lesz a legjobb – helyeselt Ibi.

- És mi lesz a repülővel? – nézett ledöbbenve Judy a menedzserünkre.

- Azt majd megoldjuk, ti menjetek – sürgette őket – Minden esetre mi kimegyünk, hátha oda érnek előbb.

-Mi miért nem mehetünk ? – fordult Szoni Ibihez.

- Mert túl sokan lennétek, ők majd elintézik. Na, de most akkor indulás – indult meg kifelé.

Mindenki utána ment, majd mi négyen plusz a felnőttek( Hanna, Gyöngyvér, Ibi és anya) a busz felé tartottunk.  Óvatosan mi négyen megöleltük Judyt, majd elköszöntünk tőle. Ildi még egy utolsó búcsú csókot váltott a párjával, majd integetett szüleinek. Felszálltunk a buszra és  elfoglaltunk a helyünket.

- Remélem, hogy nem tört el – rágta a körmét Ildi.

- Az szívás lenne – húztam el a szám.

- Ibi, mi lenne, ha Judynak ténylegesen eltört az orra? – hajolt előre Frigi.

- Fogalmam sincs – túrt bele idegesen rövid hajába – De azt biztos, hogy most felhívom Sean-t (az 1D menedzsere [egy kitalált személy, mivel nem tudom, hogy igazából ki a menedzserük szerk megj. ]) – túrt bele a táskájába.

- Az már baj, hogyha Ibi se tudja mi legyen – suttogta Ildi, hogy csak mi halljuk. Szomorúan helyeseltünk. Az út a repülőtérig feszülten telt. Csak az hallatszott, hogy Ibi éppen a történteket ecseteli angolul Seannak. A busz fájdalmasan nagyot fékezett amikor oda értünk. Nyűgösen szálltunk le a buszról, majd  kipakoltuk a „csomagtartóból” a bőröndjeinket.

- Biztos nem lenne ilyen nyomott a hangulat, ha itt lenne Judy is – húzta el Szoni a száját.

- Ja, elsütne tuti egy poént – emeltem ki a bőröndömet – Vagy csak simán röhögnénk rajta.

- Emlékeztek, mikor a tábor alatt( X-Faktoros) beosont Verához a szülinapján és hajnali egykor elkezdte énekelni a Jingle Bells-t – röhögte el magát Ildi.

- Az nagy volt – helyeselt mosolyogva Frigi.

- Hé, lányok, úgy csináltok mintha meghalt volna – lépett oda Gyöngyvér – Minden rendben lesz vele, én érzem.

- Érzed? – fordultam kérdően felé – Azt is érezted, hogy menni fog múltkor a koreo, de elcsesztük.

- Az más volt – legyintett – Most sokkal erősebben érzem.

Hagytuk Gyöngyvért, hagy érezzen tovább, majd a csapat Judy nélkül elindult a repülőtér bejárata felé.

- Hol van Judy? – kérdezte egy döbbent rajongó, akinek épp aláfirkantottam a papírját.

- Öhm… - nem mondhattam igazat, mivel a sajtó felfújta volna, ezért improvizáltam – Majd jön, csak van egy kis elintézni valója – mosolyogtam rá erőltetetten.

- Na persze – tette csípőre kezeit.

- Nyugi, tényleg nem sokára jön – lépett mellém Ildi, majd mosolyogva aláírta ő is a csaj lapját.

Mikor már hallótávolságon kívül voltunk a rajongóktól, Ildi bökött meg:

- Legalább próbáltál volna valami hihetőbbet mondani – rázta meg a fejét.

- Jól van, tudod, hogy nem tudok hazudni – vontam vállat.

Beértünk a repülőtérre, ahol nyüzsgött mindenki. Turisták, üzletemberek és mindenhol siető nők voltak. Pár ember kíváncsian méregette a mi „kis „ csapatunkat majd egy V.I.P részleg felé mentünk, hogy ne támadjon le senki.

- Menjetek be, mi informálódunk – tessékelt be minket anya, majd Ibivel elindultak egy információs pulthoz. Bementünk, mindenki csöndben leült és maga mellé pakolta a csomagjait.

- Felhívjam Judyt – kérdezte Ildi és a táskájába kezdett kotorázni.

- Ne, hagyd inkább had haladjanak – állítottam le – Majd úgy is hív, ha van valami infó.

Anyáék nem sokára vissza is jöttek, de nem hozhattak jó híreket, amint kiderült az arckifejezésükből.

- Mikor is indul a gépünk? – kérdezte Szoni.

- Amint már mondtam negyed hatkor – nézett karórájára Ibi - Most éppen fél 5 van. Remélem épségben ide érnek– ült le idegesen.

- Nyugi Ibi, biztos ide fognak érni – simogattam meg a hátát kedvesen, de ő még mindig idegesen nézegette a bejáratot.

- És mi lesz, ha nem érnek ide indulásra? – kérdezte Frigi félve a választól.

- Akkor elindulnánk  és ők a következő járattal jönnének utánunk – válaszolt anya Ibi helyett.

- Miért feltételes mód? – ráncolta össze szemöldökét Frigi.

Anya és Ibi össze néztek.

- Hát a legközelebbi a mai járatok már mind foglaltak, és csak holnap délután 2 órakor induló járatra van jegyük – sóhajtott egy nagyot Ibi.

- Tehát akkor, ha nem érnek ide, akkor nem is tudnak már ma eljönni – vonta le a következtetést Ildi.

Csönd borult a váróteremre. Mindenki magába gondolkozott, vagy szugerálta az ajtót, hogy lépjen már be az a 2 várva várt alak. De nem lépet be. 

- Na lányok – állt fel Ibi – Megpróbálom felhívni őket – vette elő az IPhonját, majd a füléhez emelte. Várakozóan néztünk rá – Ki van kapcsolva – jelentette be csalódottan, majd vissza tette a táskájába az eszközt.

- Ibi  szerintem induljunk, mert 5 óra van és még be kell csekkolnunk – állt fel anya.

-Anya, és mi lesz  Judy-ékkal? – kérdeztem kitágult szemmel.

- Remélhetőleg ide érnek – bólintott.

Szépen lassan minden feltápászkodott, és csiga lassúsággal elindultunk. Mindenki azt várta, hogy még az utolsó pillanatba belépnek, de ez nem történt meg. Becsekoltuk, feltettük bőröndjeinket  arra a futószalagra, majd kezünkbe vettük a kézi poggyászainkat.

- Figyelem, a Londonba tartott gép utasai készüljenek a felszállásra – hallatszott egy hangos bemondóból.

- VÁRJAAATOOK – a hátunk mögött valaki kiabált. Mind egy emberként fordultunk meg.